Már hétfőn lehet új frakcióvezetője az LMP-nek
Várhatóan hétfőn választ új frakcióvezetőt az LMP - derül ki a párt Facebook-oldalán megjelent rövid bejegyzésből. Jávor Benedek szombat éjjel mondott le titulusáról.
Várhatóan hétfőn választ új frakcióvezetőt az LMP - derül ki a párt Facebook-oldalán megjelent rövid bejegyzésből. Jávor Benedek szombat éjjel mondott le titulusáról.
Három nappal a párt jövőjét eldöntő kongresszus előtt bejelentkezett a Bajnai Gordon alapította Együtt 2014 az LMP-nél. Az október 23-án elindított mozgalom egy, az együttműködés alapelveit tartalmazó dokumentummal, illetve a kettős állampolgársághoz való viszonyra, az adórendszer progresszív elemeire és az ügynökakták kérésére vonatkozó javaslattal próbálja megkönnyíteni a hétvégi kongresszusi döntést. Az LMP megosztott, több vezető politikusa, a tagság egy része ellenségesen viszonyul a volt miniszterelnökhöz.
Az LMP képviselőcsoportjának helyettes vezetője felelőtlenségnek tartja, hogy Jávor Benedek frakcióvezető a párt novemberi kongresszusa előtt nyilatkozott az Együtt 2014-gyel való együttműködés lehetőségeiről. Mile Lajos szerint az is káros, ha a kongresszust megelőzően pártjukból bárki tárgyalásokat kezd bármilyen összefogásról. Az Együtt 214 részéről csütörtökön azt mondták, az együttműködéssel kapcsolatban először az LMP-t keresik meg.
Mile Lajos az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának LMP-s tagja hétfőn kezdeményezte, hogy azonnal hívják össze a testület rendkívüli ülését – közölte az MTI-vel a párt sajtóosztálya.
Az LMP továbbra is azt kéri, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága vegye napirendre Ramil Safarov kiadatásának ügyét. Erre azért van szükség, hogy kiderüljön, milyen konkrét ok miatt döntött a kormányzat az azeri katonatiszt kiadatása mellett – mondta a bizottság keddi ülését követően Mile Lajos.
A Nemzetbiztonsági bizottság előtt számolhatnak be az Alkotmányvédelmi Hivatal és Katonai Szolgálat vezetői arról, hogy milyen kapcsolat szövődött a kilencvenes évektől kezdve a titkosszolgálatok és az olajszőkítés miatt elhíresült Energol vezetői között. A cég egyik volt irányítója, Portik Tamás elleni nyomozásra vonatkozóan úgy tudjuk, a rendőrök egy védett tanú vallomására alapozva haladnak előre.
Az LMP-n belüli vitákról, a párt céljairól, a borsodi biztonságérzetről és a rokkantnyugdíjasok számáról is beszélt Mile Lajos a Magyar Hírlapnak adott interjúban.
Az LMP parlamenti képviselői szerint a következő hetek, hónapok során a Lehet Más a Politkának el kell döntenie, milyen stratégiát követ: néppárt (nagypárt) vagy középpárt - 15-20 százalékos támogatottságú erő - akar lenni, vagy marad elitpárt tíz százalék alatti eredményekkel.
Mit kezdjünk a kétharmaddal Esztergomban? címmel hétfő délután Mile Lajos, a Lehet Más a Politika országgyűlési frakcióvezető-helyettese azonnali kérdést intézett Pintér Sándor belügyminiszterhez. Mile az esztergomi polgármesterváltás körüli anomáliákat kifogásolta. Az ellenzéki képviselőnek Tállai András belügyminisztériumi politikai államtitkár válaszolt. A hvg.hu Milét és Meggyes Tamás leköszönő esztergomi polgármestert kérdezte.
Mile Lajos LMP-képviselő tizenhat év után kerül vissza az Országgyűlésbe, amelynek hat olyan tagja is van, aki nyolc év szünet után lett ismét törvényhozó.
Az LMP az éhségmenethez csatlakozva értékeli a kormány egy éves munkáját - közölte a párt kedden.
A Lehet Más a Politika szerint a magyar EU-elnökség sikere az egész ország érdeke. Mile Lajos és Dorosz Dávid az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: az LMP reméli, hogy a soros elnökséggel járó nemzetközi figyelem segítségével "kiküszöbölhető az a presztízsveszteség, amit az országnak az elmúlt két hónapban a kormány európai szemmel egzotikus törvényhozási teljesítménye okozott".